2011. ápr. 9.

Yves Saint Laurent – Kouros (1981) 9/10

Az Yves Saint Laurent egykoron nagyon bátor divatház volt és csupa hajmeresztően bevállalós parfümöt dobott piacra (lásd: Y, Opium, Rive Gauche), amelyeket lehetett imádni, lehetett gyűlölni, de egy kézlegyintéssel elintézni – mint ahogy a legtöbb modern illattal eljárunk – képtelenség volt. A Kouros (Fiatalság) még ezen nagyágyúk közül is kitűnik vadságával, szélsőséges magatartásával, és szilárd meggyőződésem, hogy ez a legdurvább, legnehezebben viselhető mainstream alkotás, amelyet ember megvásárolhat magának egy átlagos parfümériában (a niche szektorban talán még létezik egy-két hasonló fenevad). Ennek ellenére, vagy inkább ezzel együtt a Kouros egyáltalán nem rossz parfüm, s a kezdeti orrhúzó magatartásomat fokozatosan egy ördögi vigyorrá formálta át, most meg már azon gondolkodom, hogy nem lenne-e jó egy egész üveggel beszerezni belőle.

Amiért annyian rettegik a Kouros-t, az a hatalmas adag húgyszagú civet, amely rögtön az első néhány perc bergamottos frissessége után nyilvánvalóvá válik, hogy aztán az egész leszáradást végigkísérje. Ez az akkord tényleg nagyon brutális: piszkos, ragacsos, maró vizeletszagú, amilyent csak egy elhagyatott aluljáróban lehet érezni, de szerencsére ellenpontozás gyanánt megjelenik a szegfűszeg-fahéj páros, amely a bergamott és narancs lédús, fanyar citrusosságával kiegészülve egy nagyon kellemes, friss, szappanosan fűszeres akkordnak ad életet. Emellett érezni lehet még némi száraz, zöldes aromát is (talán üröm), meghatározhatatlan virágokat, kevés köményt, meg egy szintén száraz, férfias tömjént, de nem a spirituális fajtából; a Kouros elkerül mindenféle miszticizmust, tisztán testi, érzéki lapokkal játszik. Érdekes módon ennek a sok illatjegynek (főként a szappanos-fűszeres résznek) sikerül elérnie, hogy a civet ne hasson nagyon kellemetlenül, távolról érezve a Kouros szikrázóan férfiasnak, szexinek és piszkosan tisztának hat.

Ahogy átverekedjük magunkat ezen a jó néhány órán át tartó, bivalyerős illatkavalkádon, fokozatosan rájövünk, hogy az alapban a főszerep az édességé lesz, mégpedig nem is akármilyené, hanem a felforralt méz szúrós, csípősen tömény édességéé, amelyet sűrű, piszkos mósusz, a tölgymoha reszelős, szúrós aromája és némi pacsuli fokoz tovább. Kiváló! Persze a civetről nem kell megfeledkezni, ide is elkísér egy fuvallatnyi húgyszag, de már a legkevésbé sem zavar; nagy barátok lettünk. A Kouros tartóssága tizenegynéhány órában mérhető, a hatósugara meg pont olyan, amilyent egy 80’-as évekbeli kőkemény férfi parfümtől elvárnánk: fergeteges.

A Kouros úgy emelkedik ki a mainstream parfümök tömegéből, mint egy égbe törő napsütötte, hófehér márványszobor a mélykék Égei-tengerből. Egy igazi unikum, amely mindig is meg fogja osztani az embereket, de ez egyáltalán nem baj, nem is akarunk egyformák lenni. Én ezt a parfümöt az Apocalypse Now csodálatosan őrült Kilgore őrmesterén tudom a leginkább elképzelni, akitől a jópofa idézet is származik: „Imádom a reggeli napalm szagát!”, de persze minden vállalkozó kedvű, tökös legénynek ajánlom figyelmébe. Lehet, hogy hamarosan én is beállok Kouros közlegénynek…

Megjegyzés: A Kouros szélsőséges illata ellenére, megjelenése után jó néhány évig bestseller volt, és állítólag még napjainkban is egészen jól fogy. A fene sem érti…

Illatjegyek: aldehidek, üröm, bergamott, zsálya, koriander, babér, szegfű, fahéj, geránium, jázmin, írisz, pacsuli, vetiver, ámbra, civet, méz, bőr, mósusz, tonkabab, vanília, szegfűszeg, tölgymoha, tömjén

Kreátor(r): Pierre Bourdon

31 megjegyzés:

  1. Én már vagy 10 éve kerülgetem a Kourost. Imádom, de még sincs a polcomon. Egyszer úgy is beszerzek egyet. Melegen ajánlom a Balenciaga pour homme (1990-es kiadást) megillatolását! Van egy pici mintám belőle, ha gondolod elküldöm postán. Megadom az email címema a részletekért: csaba-84@freemail.hu

    VálaszTörlés
  2. Köszi az ajánlatot, nagyon kíváncsi vagyok erre a Balenciaga pour Homme-ra, de nem szeretnélek egy mintácska miatt a külföldre postázás bonyodalmaiba rángatni :) Remélem, majd csak sikerül kipróbálnom valahogyan.

    VálaszTörlés
  3. A Kouros-t nem ismerem, csak a Body Kouros-t. A férjem használta egy ideig ( én vettem neki) lévén mindketten fűszeres-illat rajongók.
    Azt viszont most nem hagyom szó nélkül, hogy sziporkázóan szellemesek az illatleírásaid. Tehetségesebb vagy Luca Turin-nál, szerintem. Könyv-formában nem gondolkodsz? Nagyon nagy hiánypótló lenne, bár nem tudom milyen példányszámban lehetne eladni. Mindenesetre a blogodnak is nagyon örülök :)

    N_azalea

    VálaszTörlés
  4. Húúú, most nagyon megdícsértél. Köszönöm szépen :) Az igazság az, hogy gondoltam már könyvre, de aztán szélnek eresztettem az ötletet. Azt hiszem, még nagyon korai lenne, meg nem is hiszem, hogy volna rá igény. Egy másik ok, hogy a könyvben nem lehetne párbeszédeket folytatni, és az sem lenne, aki így megdícsérjen :) Úgyhogy egyelőre maradok a blog mellett.

    VálaszTörlés
  5. Pedig én vállalnám a marketing részét! :)
    Amúgy a Kouros nálam benne van a top 3-ban. Nagyon szerettem/szeretem.

    VálaszTörlés
  6. Jól van, ha gondoltál már rá, az is elég egyelőre, még lehet belőle valami.
    A blogot persze akkor sem kell abbahagyni, beszélgetni jó! :)

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm a támogatást! :) És jó tudni, hogy a barátnőmmel egyetemben más nők is szeretik az ilyen agresszív, ultraférfias illatokat.

    VálaszTörlés
  8. Szimat, szerinted mi lenne a Kouros női párja?

    VálaszTörlés
  9. Jó kis kérdés :) Tegnap én is tűnődtem ezen, akkor a Bandit ugrott be, de tulajdonképpen van egy sokkal kézenfekvőbb asszociáció is: az Opium. Nagy, fűszeres, itt-ott szúrós jegyekkel, bár igaz, hogy orientálisabb jellegű.
    Eszembe jutott még Estée Lauder Knowing-ja, a Cinnabar, Amouage Gold, Rochas Femme, meg a Diorella is, bár utóbbi inkább az Eau Sauvage párja. Egyiket sem érzem tökéletes megoldásnak, de valahol ezen pontok között kell legyen az igazi is :)
    Szerinted?

    VálaszTörlés
  10. A Bandit-ba mostanában estem bele, érik egy üveggel, szóval odáig vagyok érte, de valahogy mégsem a Kouros párjának gondolom, mert nem édes az összhatása számomra és a K. bennem édes/szerű/ emlékeket idéz. Az Ópium számomra egy másik korosztályt jelent, inkább idősebbet, de persze ez szubjektív megállapítás. Ezt gondolom a Rochasról is. A Knowingot és a Cinnabart túl orientálisnak érzem a Kouroshoz képest, az Amouage-t felszínesen ismerem, kis mintából, nem volt rám semmilyen hatással. A Diorellát nem ismerem.
    Én valamelyik Montale-ra gondolnék...

    VálaszTörlés
  11. Hmmm :) Nekem a Montale-okhoz nem nagyon kapcsolódik; a Kourost sokkal régimódibbnak, szúrósabbnak, szögletesebbnek érzem mint azokat. De az ereje, hatósugara tényleg montale-i magaslatokban van :)

    VálaszTörlés
  12. A Kouros-ra már csak nagyon távolról emlékezem, de volt egy nagy szerelem, ahol a fiúnak ez volt a kedvence a Tsar mellett. A lány illata meg a LouLou volt.

    VálaszTörlés
  13. Kiváncsi vagyok a Tsar-ra, tetszik a neve :) Meg lehet még találni valahol?

    VálaszTörlés
  14. Istenem, ezek a nevek...nosztalgia ezerrel...:)

    VálaszTörlés
  15. Hát, pár helyen megtaláltam, de vigyázni kell, mert van már edt töménységben is, én még az edp-t ismertem, az előbbiről semmit sem tudok.
    Meg persze azt se, hogy azóta az edp mennyire lett lebutítva.
    http://myparfum.hu/index.php?option=com_whp&controller=termek&id=47099

    VálaszTörlés
  16. Köszi a linket. Jól hangzanak az alapanyagai. Megpróbálok beszerezni egy mintát :)

    VálaszTörlés
  17. nna ezt az illatot imádom a legjobban a barátomon, nagyon ütős:) elég belőle egy mini és bombaként robban:)

    VálaszTörlés
  18. Kedves Szimat, tudnál mondani olyan parfümöt, ami hasonlóan régimódi, karcos és csábító mint a Kouros (hasonló hatósugárral), de kicsit kevésbé nyers, és inkább orientális jellegű?

    VálaszTörlés
  19. Jó kis fejtörő ez a kérdés :) Elsőre a Chanel Antaeus-a ugrott be, de ha szereted a pacsulit, akkor a Givency Monsieur-jét is kipróbálhatod, vagy még jobb a Parfumerie Generale Intrigant Patchouli-ja. Egy kevésbé agresszív civetes parfüm az Amouage Gold Men (sajnos ez nagyon magas árkategória).
    Most csak ennyit sikerült kiötlenem, de ha lesz még ötletem, mindenképp megírom. Remélem, legalább egy kicsit tudtam segíteni :)

    VálaszTörlés
  20. Ursus: Nincs túl sok jó parfüme a barátodnak? :)

    VálaszTörlés
  21. hihi:)) nincs olyan sok, nekem több van, de csak a régi illatokkal tudok azonosulni és talán jobban is tudom hordani, sajnos a mai trendi illatok nem jönnek be, pedig nem vagyok egy öreg matróna:))

    VálaszTörlés
  22. Nekem sem fekszenek a modern illatok. Még szerencse, hogy léteznek niche parfümök is, mert hanem nagyon kevés illatra lennék limitálva :)

    VálaszTörlés
  23. Ma kaptam egy üveggel ebből a parfümből.Eddig nem találtam rá megfelelő jelzőket,ádáz.(szerintem a barátnőm kihajít vele együtt:-)) Az biztos,hogy más,mint a jelenkor populáris illatai.Nem akarok plagizálni csak már nem tudom hol olvastam és szerintem elég jó jellemzi ezt az illatot:"ez egy antiszociális" parfüm...:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A mai világban tényleg antiszociálisnak számít, pedig nem is olyan régen igazi bestseller volt. Én nem adnám az összes jelenkori parfümért sem cserében.
      Remélem a barátnőd azért megkegyelmezett neked, és idővel talán meg is szereti az illatát :)

      Törlés
  24. Mikor viselem ezt az illatot olyan érzésem van mintha kicsit tilosban járnék, a készséges szeretőmtől jönnék(nem mintha lenne) vagy ilyesmi,lelkiismeret furdalással terhelt izgalom és elégedettség:-) Ez nem az az illat,amit ha viselsz megkérdezik tőled,hogy mi volt ma suliban.

    VálaszTörlés
  25. Tudna valaki segíteni, hogy hol tehetek szert vintage illatmintákra/minikre? Elkéne egy Kouros! :-)

    VálaszTörlés
  26. Vintage illatmintákból a legnagyobb választék szerintem a theperfumedcourt.com-on van. Ugyanitt nagyobb, 5-10 ml-s kiszerelésben is vásárolhatsz illatokat, igaz nem eredeti üvegben lévő miniket.

    VálaszTörlés
  27. Kedves Szimat,

    A Kouros családból(body kouros;cologne sport;eau d'éte;eau de sport;energizing tonique;fraicheur;tattoo;) próbáltál már más illatot is,amennyiben igen azok milyenek voltak?

    VálaszTörlés
  28. Már 15 éve rákattantam, csak ez !!!

    VálaszTörlés
  29. Meg valamikor `86-87-88 korul a pecsi "dollaros" valutas boltban vasaroltam az elsot... azota is Top 10.

    VálaszTörlés